Mester

2010.01.13. 05:50

 

Mester 
 
Régi, szép idők, amikor még senki fejében nem fordult meg, hogy a „Mester” akár szitokszóvá is válhat! Megfontolandó, hogy mielőtt túl nagy a kavarodás, egyeseket kötelezni kellene a Mester előtti Mek- előtag használatára.
Hogy honnan ez a nagy bölcsesség? Hát persze, magam is építkezem! No nem újat, zéró-energiamérleggel, ez csak amolyan kis rendbetétele egy hatvan éve épült nyári laknak, egy napon nem említhető a többszáz milliós beruházásokkal. A munkák természetéből adódik, hogy nagyobb szakvállalatnak ez nem falat, magamnak kell összekaparni, szervezni a különböző vállalkozókat. Természetesen, a korábbi projekteken sikeres, már bevált alvállalkozókkal kezdem. Sajnos az, hogy különböző, mindenre értendő: szakmára, tudásra, emberi habitusra.
Még alig kezdtem bele, de már eleget tanultam! Az agyat kevésbé terhelő, kőkemény fizikai munka elveszi a „finomságokhoz” kellő affinitást. Ráadásul, nekem meg hajszálpontos elképzelésem van arról, hogy mit, és hogyan szeretnék. Minden anyag a helyszínen, már csak dolgozni kell. Egyetlen veszélynek az tűnik, hogy beköszönt a zimankó – pedig a kültéri betonozást nem tudjuk megspórolni, elhalasztani.
Előre készültem a problémákra, de beláttam, nagyon naiv voltam: hiába a rajz, a falra firkált vázlat, ha a mesternek más elképzelése volt a dolgokról! (Persze, ő is az egyszerűbb, gyorsabb munkavégzést célozta, hogy amelett jó is legyen, csak engem érdekelt.) Csak úgy haladhattunk, ha majd egyfolytában a sarkukban voltam, megesett, hogy a munkafázist, fogást sk. kellett bemutatnom.
Most már kénytelen vagyok elárulni, milyen XXII-századi bonyolult feladatot akartam a Mesterre bízni: méternyi mély, 6 m-es szivárgó készült, a sávalap elé, a várható vízszivárgás oldalán, kiszellőztetett dörkenlemezzel, alján kavicsterítéssel, kabátos (pardon, geotextillel burkolt) dréncsővel, az egész feltöltve kuléval, tömörített sóderral, azon tükör készítés, majd 6 cm vtg kifelé lejtő járdával, folyókával. Bonyolult?
Nem mesélem végig, csak sorolom, hol, miért kellett beavatkoznom:
-nem tetszet az alapfal-XPS szigetelés-dörkenlemez rétegrend –nem előszőr csinálták! Most kénytelenek voltak visszabontani, és a dörkent a sávalapra helyezni.
-nem engedtem, hogy a dörkent 15 cm-el az alapszigetelés fölé emeljék, ott ugyanis könnyebb lett volna rögzíteni
-a harmadik próbálkozásra sem tudták a dörken lemez szellőzést biztosító zárósínjét rajz szerint elhelyezni, kénytelen voltam egyedi megoldást kitalálni! (Pedig én papolom éjjel-nappal, hogy egységes rendszerekkel kell dolgozni!)
-betonozni kezdtek volna a sóder tömörítése, és dilatáció kialakítása nélkül
-a lejtős járda vízszintes lett, az alapszigeteléshez vezetve a vizet, ezt is vissza kellett bontani, újrazsaluzni, betonozni
-a folyóka betonelemekből készült, az elemek idő előtt elfogytak: kiderült, néhányat összetörtek, pont jó volt támasztéknak a zsaluhoz…(lett volna kéznél arra való anyag!)
Kíváncsi vagyok, lehetett volna egyebet is elrontani?
 
Ha ezzel bárki kedvét szegtem volna, vannak pozitív történeteim is!
-

A bejegyzés trackback címe:

https://enta.blog.hu/api/trackback/id/tr871668366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása