Fenntartható várak…
Az én házam az én váram?
Elnézést a türelmetlenektől, messziről futok neki a témának!
Kezdő mérnök koromban –ismerős, szomszéd várúr közbenjárásával- eljutottam a Kelet-Ausztriai Gutenberg várba. A vár 1185-ben épült, az 1200-as évek végétől folyamatosan a Stubenbergek lakják. Az utóbbi századokban túl nagy hadászati jelentősége nem volt, a második világháború is megkímélte, egyetlen tűzeset okozott nagyobb kárt az épületben.
Látogatásomkor a vár úrnője -30-as évei végén járó, csinos asszony-, éppen a vár előterében, egy kerti asztalnál, farmerban, és mell alatt megkötött kockás ingben egy angol krimit olvasott. Az asztalon frissen szedett kerti csokor. Kedvesen elbeszélgetett velünk, később a vár egy részét is megmutatta.
A földszinti, hatalmas tér konyhaként szolgált a régi világban, berendezése-majdnem hiánytalanul – és működőképesen- a helyén, hogy ne tűnjön túl rendezettnek, az egyik sarokban a család sífelszerelései összehordva, nemrég jöttek meg a sí-szabadságról, még nem volt idő elrendezni. Az emeletet lakták ténylegesen, - ami kívülről nézve nem látszott - a mai igényeknek megfelelő komforttal berendezett, nagypolgárinak mondható lakásban. Volt egy lakatlan szint is, a toronyszoba - kilátása a környező erdőkre, dombokra, ma is emlékeimben él – a gyerekek birodalma volt.
Amiért elővettem ezt a régi történetet, a beszélgetés! A várúrnővel folytatott beszélgetés során szó került síelésről, virágokról, angol krimikről, sőt, még a napi életről, bevásárlásról, főzésről, megélhetésről is. Mindenről, ami egy mai háziasszonyt érdekelhet. A négyfős családból a férjnek volt magas presztízsű foglalkozása, a feleség művészetekkel foglalkozott, a két gyerek még tanult. Pénzt fialó vagyonról nem szólt...
Megfontoltan hozta fel, milyen nehéz megfelelni a felelősségnek, ami a várurat terheli: folyamatosan óvni, fenntartani azt a nemzeti vagyon töredéket, amit ősei, vagy saját lehetőségei az ő gondjára bíztak! Családjuk századokon át lakta, és fenntartotta a várat: ma sincs egy hiányzó zsindely, omló, felázott fal, korhadó gerenda, nem hordták szét, nem kótyavetyélték el a berendezését az idők során. Mindezért áldoztak, dolgoztak, majd’ ezer éve folyik a TMK, a tervszerű megelőző karbantartás! Nem nyitották meg a várat múzeumként a közönség előtt, ezért az állam csökkentett mértékben, de tervezhető rendszerességgel hozzájárul a fenntartáshoz.
Hogy mindez hogyan kerül ide?
Munkám jelentős részét tette ki különféle tulajdonosok, mondhatni várurak közösséget szolgáló, nyilvános épületeinek üzemeltetése. Manapság is épületekkel foglalkozom, bár ezek jóval kisebbek, inkább lakóház, lakás jellegűek. Egyetlen „várúr” számára sem volt evidencia, hogy kötelessége a létesítmény hosszú távú jó karban tartása, állapotának, működőképességének megőrzése!
Ennek a tudománynak, mármint, hogy hogyan kell tervezni egy létesítmény életciklusát, előre prognosztizálható fenntartási, felújítási feladatait, már ötven évvel ezelőtt is gazdag szakirodalma volt. Magam is próbálgattam több tíz éven keresztül elhinteni ezen gondolatok magvait –eredménytelenül-. talán napjainkban válik szemponttá a tervezés, tanúsítás kapcsán. Munkámban egyetlen egyszer sem találkoztam egy épület tervezését, építését előkészítő iratok között annak mérlegelésével, hogy az épület fenntartható lesz-e, s ha igen, milyen áron? Középtávú fenntartási-, fejlesztési tervekben sem szerepelt, hogy milyen összeg szükséges a szinten tartáshoz: jutott, ami maradt!
Közhely, hogy az állam rossz tulajdonos, nem ezen kívánok most rugózni.
Gyakori az is, ha valaki megbízásból gazdálkodik más ( privát-, vagy társasági-) vagyonával, lazább, mint ha az a sajátja lenne.
De hogy maradhat el családi házak, lakások építésénél a valódi szükségletre, az életciklusra való tervezés? Rendre találkozom olyan magántulajdonú épületekkel, ahol már a tervezés idején sem tudták felmérni a valós igényeket, és lehetőségeket! Képtelenek voltak saját maguknak feltenni, vagy megválaszolni az alapvető kérdéseket – és a jelek szerint ebben tervezőjük sem segített:
- milyen céllal építkezem, mekkora családdal, hogyan szeretnénk majd ott élni, idővel milyen változások várhatók az összetételben?
- milyen távlatokra szól a terv, 5 év, vagy 25, szempont-e, hogy majdan, ha továbblépnék, forgalomképes legyen?
- mit enged meg a büdzsém anyagválasztásban, felszerelésben, méretben, minőségben, építésben, üzemeltetésben, fenntartásban a tervezett életciklus alatt?
- milyen életutat remélek magamnak, hosszú távon képes leszek-e fenntartani a házamat, lesz-e elég jövedelmem, mire leszek képes saját két kezemmel, tudom-e pótolni a költségesebb berendezéseket (kazán, hőszivattyú, különleges fűtési-hűtési rendszerek, stb.), ha azok élettartama lejár?
- milyen fejlesztési kötelezettséggel, lehetőséggel kell számolnom?
Helyettük általában azt mérlegelik, hogyan lehet épülő házuk a legnagyobb, legolcsóbb, és leginkább szomszéd-pukkasztó!
Tömegével találunk túlméretezett lakásokat, házakat (mint ahogy gépkocsiknál is tapasztalom, hogy sokan igyekeznek minél többet kikanyarítani maguknak személyes használatra a közös térből!), több generációra tervezett épületeket, ahol egy percig nem laktak sem ősök, sem leszármazottak.
- Naponta járok el egy négyszintes villa mellett, igen mutatósnak képzelték el, de a külső vakolás előtt elfogyott a pénz. Idős házaspár lakja, fűtése, takarítása már nem megy, a tető cserepeiből is egyre több hiányzik –egyetlen fiúknak eszébe nem jut hazaköltözni.
- Ugyancsak gyakran szomorít el a látványa egy kétszintes, szintenként legalább 300 négyzetméteres háznak. Formátlan egy alakzat, négy sorházi lakást rejt, hármat a gyerekeknek, egyet a szülőknek szántak. Mára az öreg papa egyedül maradt, számos kóbor macskával ő lakja a házat. Annak idején a népi építészet emlékeit gondolták megőrizni egy zsúptetővel. Az öreg már saját magát sem látja el rendesen, és 100 km-es körzetben senki nincs, aki a nádfedéshez hozzányúlna.
- Vadonatúj villa a procc negyed közepén, egyedi igényekre tervezve, hatalmas egy darab, minden széppel-jóval. Sajnos, nem ígérhetem, hogy húsz év múlva arra járok, elsiratni majd azt is.
- Vadonatúj villa a külvárosban, igazi „sarokház”. Homlokzatának dísze 14 db split klíma kültéri egysége. Ja kérem, ha valaki megengedheti… Lehet, hogy a tulajnak megtetszett az egykori Ipari Minisztérium a Széna téren?
Tömegével találunk olyan házakat, lakásokat, melyeket drága pénzért, jó anyagokból építettek – rosszul! Gyenge minőségű volt a terv, a tervező nem volt a szakma mestere, nem értett az anyagokhoz, épszerkhez, hőtanhoz, statikához, nem volt szépérzéke, türelme, ideje, ahogy tetszik. A kivitelező újított, elég, ha egy apró részletet csinált a saját feje szerint, vagy nem tudott mérni, nem ismerte a vízszintet, függőt…
- egy 80 négyzetméteres családi házon a padlásfödém a vízszintestől helyenként 8 cm-t hibázott.
- az épület díszének számító ács- és épületasztalos szerkezetek, külső faburkolatok, zárt loggiák kívülről elérhetetlenek lettek. Állványozni kellett volna a rendszeres karbantartásukhoz, inkább elhagyták.
- Ytong homlokzati falra rávezette az összes csapadékot a falszigetelés fölé nyúló, vagy rossz lejtéssel épített terasz/járdaburkolat.
Meséljek még példákat? Felesleges! Nem érnék a végére! Ami a lényeg: ezeknek az épületeknek az értéke nem annyi, amit szellemben, anyagban, munkában belepakoltak, ténylegesen kifizettek, hanem csak annyi, ami egy lelkiismeretes selejtezés, leírás után megmarad, amennyiért vevőt találhat.
100.000 MFt így olvad a kezünkben 30.000 MFt értékké!
Így porlad a nemzeti vagyon!
Hol van a várurak, várúrnők felelősségtudata - mert a felelősség szempontjából mindegy, hogy egy majd 900 éves, történelmi épületről, vagy egy 45 m2-es panellakásról van szó - ? Nem kellene erre száz éveket várni!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.