Az épületenergetikáról

is kellene már beszélgetnünk, nem csak morgolóni itt nyakra-főre!

 

A mostani esetleírásban a gyakorlat oldaláról egy olyan munkát próbálok bemutatni, amelyik sok tanulsággal szolgál az építtetőkről, a kibic tanácsadókról, és remélem, legfőképp az épületekről. Hosszú mese lesz, de még mindig rövidebb, mint egy elkapkodott, kontárok által épített ház hibajegyzéke!

Tanácsaimmal segítem (amíg el nem zavarnak!) egy negyvenes, ismerős házaspár, meg kamaszfiúk családiház-átépítési projektjét. Ismerték hobbimat, ezért már az első percektől részt vehettem családi vacsoráikon -az igazán nagy dolgok ott dőltek el.

Kezdettől fogva úgy készültek, hogy ha már minden részletet eldöntöttek, mit is akarnak, csak akkor keresnek jogosult építésztervezőt. Nem akartak még egy embert az ötletelésbe bevonni. Azt is tudták már, hogy célszerű erre olyan személyt felkérni, aki a faluban (bocs, nem sértésnek mondom, lehet, hogy kisváros!) már elfogadtatott néhány építési engedélyezési tervet.

Bőviben voltak az építési teleknek, meg a pénznek is, -bár mára megtanulták, hogy egy építkezéshez soha nem elég a pénz!- ezért kötetlenül ábrándozhattak bővítésről, felújításról.

A kiindulás, egy, a hatvanas években épült 10 × 10 méteres kockaház, 30 cm-es tömör téglafalakkal, fél méter magas padlószinttel, elfogadható belmagassággal, variabilis alaprajzzal, így mindenféle bővítéshez alkalmas volt. (Pince nem volt, nem is hiányzott)

Tehát, el kellett dönteni, mit is akarjanak?

Az első ötlet: a manzard beépítése úgy, hogy mire felnő a gyerek, saját lakása legyen. Elvi akadálya nem volt, 50 cm térdfal, a tetőt azzal megemelni, sátor helyett nyeregbe rakni, épen csak be kell rendezni. A szintenkénti 4-4 négyzetméter a lépcsőnek biztosítható volt. Egyszerű, logikus megoldás, mégis, majdnem sértődés lett belőle: azt találtam mondani, hogy mire kész a ház, a fiú a húszhoz húz. Meglehet, teljesen meg fog változni az életvitele, saját programja, társasága lesz! Nem szerencsés a szülők feje fölött bulizni, éjszakánként háromszor keresztülmasírozni részegen gajdoló haverokkal, vihogó fruskákkal. Ne adj’ Isten egyszer csak megnősül, az anyós-meny háború boríthatja fel a ház békéjét! Ha meg fejébe veszi, hogy különköltözik a szülőktől, a fölső lakrész használhatatlanná válik! Külső megközelítés hiányában albérletbe sem adható! Arról is meséltem, milyen élvezetes olyan földszinten élni, ahol betonoznak, malteroznak a fejük fölött, fúrnak-hegesztenek mindenfelé.

Bőven van hely, építeni kellene a telkükön egy második házat, például ikerház-elrendezésben, amit egy többállásos garázs választ el a meglévő épülettől. Együtt laknak, és mégse, csak akkor találkoznak egymással, ha akarnak. Ez a rendszer arra is alkalmas, hogy mindennapjaik zavarása nélkül felépülhessen a második ház, oda átköltöznek, szintén fájdalommentesen megcsinálják az öregházat, ahová majd beköltözik a gyerek, ha itt az ideje.

Tanácsaimat eleresztették a fülük mellett, ábrándoztak tovább az emeletes házról… – a srác később mondta, nem mert szólni, hogy ő eredetileg is így szerette volna-, viszont a garázs bogarat tett a fülekbe!

Következő alkalommal úgy kezdték, hogy hát garázs az kell, az nagyon kell, és nem a kert végébe –ahogy korábban mondták-, hanem hát inkább a két ház közé! Értettem egyből, bár rosszmájam ingerelt a kérdésre: a földszint és manzard közé gondolják? Egész könnyen belementek, hogy nem lesz „emeletes” házuk.

Most már biztos voltam, megértjük egymást!